Fölhajtod a szekrény sarkába dugott vodkát. Cigarettázol.
"}},"poems_author":"Jarkko Laine","poems_row":1,"poems_text":{"childMarkdownRemark":{"html":"Boldog születésnapot.
\nMagadban ülsz. Fölhajtod
\na szekrény sarkába dugott vodkát. Cigarettázol.
\nA lemezjátszó üresen forog,
\nálmában felköhög fulladozva a szomszéd.
Homlokodat az ablakhoz nyomod.
\nNéptelen utca. Fáj a fejed,
\nde lefeküdni nem tudsz.
Gyermekkorodba, oda mennél vissza,
\na padlás homályába, a képregény-füzetek közé.
\nOda, oda mennél,
\nnagy terveket forgatnál a fejedben,
\nmoziban nyújtóznád át a vasárnap délutánokat
\nRobin Hood és Roy Rodgers társaságában.
\nOda mennél, vissza a vasárnapi utcákra,
\nidő ott nem volt, holnap sem,
\ncsak a magas ég, ahol a csillagok hátán
\nlovagoltál.
egy film és néhány dal arra késztetett
\nhogy The Beatles néven együttest alakítsunk
tizennégy évesek lehettünk mikor
\negy film és néhány dal arra késztetett
\nhogy The Beatles néven együttest alakítsunk
\nhárman voltunk és gyakran
\nkerestünk új dobost
\namikor senki sem volt otthon
\nhangos levlapokat tettünk
\na Bambino lemezjátszóra felálltunk
\na szoba sarkába és akkor igazán
\nmi voltunk a Beatles
Paul McCartney ma esztergályos
\nGeorge Harrison nőgyógyász
\nutolsó Ringo Starrunk
\na biztonsági szolgálat tisztje
\nén meg itt állok előtted bedobok
\nmég egy deci rövidet – rövid elégiát
\nsaját halálomra – bizonyos értelemben
\nmég mindig John Lennonnak hívnak
\nés haldoklom útban a kórház felé
\nhét golyóval a mellkasomban
A mély zuhanásban a test felébred,
\nÉs oroszlánokra bukkanunk a tengerparton...
A mély zuhanásban a test felébred,
\nÉs oroszlánokra bukkanunk a tengerparton -
\nNem kell félni.
\nFeltámad a szél, megszületik a víz,
\nEgy sziklás partra fehér sírkőleplet terít,
\nKiemel minket
\nA föld ágyából.
Nem egésznek maradni jöttünk.
\nJöttünk levelünk veszteni, mint a fák,
\nA fák, amik megtöretnek
\nÉs újra kezdik, magasba nyúlnak a nagy
\ngyökerekből;
\nMint őrült költők mórok fogságában,
\nFérfiak, akik megélnek
\nEgy második életet.
Végre tanulnunk kéne szegénységet és rongyokat,
\nVégre ízlelnünk kéne Dillinger gyökereit,
\nÉs úszni a tengerben,
\nNem mindig száraz földön járni,
\nÉs – táncolni, megváltást találni a fákban,
\nOtthont a sötét fűben,
\nÉs táplálékot a halálban.
A palota nem végtelen.
\nNincs benne kevesebb fal, töltés, kert, útvesztő, lécső, terasz, korlát, ajtó, galéria, kör alakú vagy négyszögletű patio, kerengő, útkereszteződés, ciszterna, előszoba, szoba, hálószoba, könyvtár, padlás, tömlöc, sötét cella és kazamata, mint amennyi homokszem van a Gangeszban, de véges a számuk. A nyugati oldalra néző tetőteraszokról van, aki látja a kovács- és ácsműhelyeket, az istállókat, a dokkokat, meg a rabszolgakunyhókat.
\nSenkinek sem adatik meg, hogy egy végtelenül piciny részénél többet bejárhasson a palotából. Van, aki csak a pincéket ismeri. Észlelhetünk néhány arcot, hangot, szót, de minden jelentéktelen, amit észlelünk. Egyszerre jelentéktelen és értékes. A kőbe vésett meg az egyházi anyakönyvekbe bejegyzett dátum halálunk utáni időpontot jelöl; már holtak vagyunk, amikor semmi sem hat ránk, se egy szó, se egy vágy, se egy emlék. Én tudom, hogy nem vagyok halott.
Gyermekkoromban mindig úgy köszöntöttem mindenszenteket, mintha tengerész volnék, és hajókon köszöntősdiznék le a tengerre. Ajándékgyűjtő tarisznyám volt a kormány, maszkom a szép őszi estét hasító vitorlázat, a tornácokon égő töklámpások megannyi kikötői jelzőfény.
\nKöszöntő, a hajóskapitány azt mondta: - Ebbe a kikötőbe épp csak benézünk. Szálljatok partra, és érezzétek jól magatokat. De ne feledjétek, hogy a reggeli dagállyal elvitorlázunk. - Úristen, hogy mennyire igaza lett! A reggeli dagállyal elvitorláztunk.
Kopp, kopp, ki lehet az? Tán a papa, a karácsonyi ajándékokkal?
\nKopp, kopp, ki lehet az? Giorgio? Istenkém, csak észre ne vegyék a szüleim!
\nKopp, kopp, ki lehet az? Ő, fogadni merek, ő. Az én Giorgiómnak nem veszik el a tréfacsináló kedvét a múló esztendők!
\nKopp, kopp, ki lehet az? Tonino? Ilyenkor jön haza? Ó, mennyi baj van ezekkel a gyerekekkel!
\nKopp, kopp. Ez csak a szél lehet. Vagy a szellemek? Vagy az emlékek? Ki a csuda jöhet még hozzám?
\nKopp, kopp, kopp.
\nKopp, kopp.
\nKopp.
Vénkisasszony a postáskisasszony a tengergerhátmögötti kis halászfaluban.
\nMár turista sincs, ősz van.
\nA napszemüveges férfi, aki a távirati blankettát kitöltötte, s elment a kocsijában felejtett pénztárcájáért, azóta se jött vissza.
\nHelyzet.
\nA postáskisasszony éjszakánként a blankettát olvassa.
\n\"Kiégett szipkámmal sorsközösségben. Stop.
\nMindennek az ellenkezőjétől is távol. Stop.
\nA holnapi csend is megérkezett. Stop.
\nÉvezredes tegnapi patanyomok. Stop.
\nHomokba nyomodódott mellbimbó ceruzavég-gödrében törperák. Stop.
\nÁrnyékunk közösül a sziklafalon. Stop.
\nÜrességbe kövesedve lüktet. Stop.
\nMég néhány érvényes ebédjegy az utolsó hajójáratig. Stop.\"
\nTengerpart, éjszaka, kis postahivatal.